: prostinak (pillangó - Monarch programozás, nyugtalanná teszi az embert. Szolgát akar nevelni belőle, nem pedig kiegyensúlyozott, nyugodt boldog személyiségű felnőtt embert. Egyenruha mánia -- Katonaság, rendőrség => mint ajánlott munkahelyi pálya, amikor valamely meghatározó negatív esemény éri gyermekét, a szülő reakciója arra irányul, hogy ez miként érinti őt magát és nem arra, hogy gyermeke miként érez emiatt, Amikor a szülő bűneit a gyermekére keni (A gyermek áztatta el a fürdőszobát... vagy: a gyermek összefirkált valamit, holott a gyermek nem vesz részt politikai megmozdulásokon. ), Amikor a szülő visszaél a magasságával, testi adottságaival és érezteti a gyermekével, hogy ő még alacsony testmagasságú. Fenyegetőzik vele szemben. Kifejezések [ szerkesztés] Aranygyermek: A nárcisztikus anya azonosul az aranygyermekkel és egészen addig privilégiumokat biztosít számára, amíg az azt teszi, amit ő akar. Az aranygyermek soha nem hibázik. Sokszor átveszi a bűnbak bántalmazását az anyától.
Hiszen még a rendszeresen megvert (bántalmazott) gyerekek is kinyújtják a kezüket a felnőtt felé. Sőt, ha néha pozitív figyelmet is kapnak, akkor talán ők nyújtják ki hamarabb, előbb, mint a kortársaik. Esetenként a saját a pozitív érzelmeiket fel is kínálják a bántalmazójuknak (bár ez így megfogalmazva, a valóságosnál jóval tudatosabbnak és számítóbbnak hat). Nekik lehet olyan tapasztalatuk, hogy az otthoni agresszor (zsarnok, bántalmazó) időnként leszerelhető bújással, cirógatással, öleléssel, talán néha, kicsit megszelídíthető. Ebben az irányulásban biztosan nincsenek észérvek. Nem hiszem, hogy a gyerekek tudhatnának, a testi érintkezés, a két ember közötti bőrkontaktus pozitív (nyugtató és kötődést elősegítő) hormonális hatásairól. Ahogy azt sem gondolom, hogy fizikai egyenletekkel kiszámolhatták, mennyivel kevesebb erő lesz az apa ütésében, ha nem állnak meg dermedten vele szemben, és nem is kezdenek akkor elszaladni, amikor lendíti a kezét (mert azzal csak még jobban feldühítenék), hanem amennyire csak lehet, tapadón hozzásimulnak.
Lesz majd talán, igen, lesz majd valaki, És tőlem is ezt kérdezi. Mit mondjak én akkor neki? Mit mondjak én? [ii] Mesterkurzus – Dr. Popper Péter: Szülő és gyermek sorsdöntő találkozásai [iii] Popper Péter [iv] "Igaz az, hogy minden apa és minden anya szereti a gyerekét? Már a kérdésen fel lehet háborodni, de ez még sincs így. Ezért telnek meg a pszichológiai rendelések a félresiklott kapcsolatok tömegeivel, mert az emberek kötelességszerűen megjátsszák, hogy mindig és minden körülmények között szeretik a gyereküket. Ez társadalmi kényszer! Micsoda szörnyeteg anya vagy apa, aki nem szereti a gyerekét! Pedig egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet hozzá kedvesnek lenni - például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet. " Popper Péter: Lélekrágcsálók
Éveken át képesek ellenségesek és elutasítók lenni a mostohával szemben (úgy érzik, ha szeretik az új partnert, akkor elárulják valamelyik szülőjüket), ami komoly konfliktushelyzet elé állítja a szülőt. Ám ha a gyerek el tudja fogadni az új helyzetet, akkor előnyére válik. Azok a gyerekek, akik jó kapcsolatot ápolnak elkötelezett mostohaapjukkal, kimutathatóan jobban teljesítenek az iskolában, egészségesebb kapcsolatot tudnak kiépíteni társaikkal, és kevésbé depressziósak, mint az egyszülős családban nevelkedő gyerekek. Petra is érezte az előnyeit az új kapcsolatnak: magabiztosabbnak érezte magát, az összeköltözést követően már nem félt esténként, élvezte, hogy újra teljes családban él. Ez kislányán is meglátszott, úgy tűnt, stabilizálódik az életük. De Dávid továbbra sem szerette meg a mostohalányát, és továbbra is rendszeres beszélgetésekre volt szükség a felnőttek között a helyzet rendezésére. Senki sem mondta, hogy könnyű utazás lesz... RichVintage / Getty Images Hungary Inkább barátok, mint szülők Általában két évre van szükség ahhoz, hogy egy gyerek el tudja fogadni a mostohaapát mint tekintélyszemélyt.
De szerencsére ennek az ellenkezőjére is sok jó példa van. Kedves Apuka/Anyuka, aki már elfelejtette, milyen érzékeny is a gyermeki lélek: MINDIG a nagy keresi a kicsit! Soha nem fordítva! A szülő hívja a gyermekét és nem a gyermek a szülőt. Ha Te beszélni akarsz a gyermekeddel, vagy látni akarod, akkor biztosan megtalálod a módját, hogy ezt elérd. Ha valamit akarsz azt el tudod érni. Ha igazán akarod! Ha csak a külvilágnak játszod a kisded játszmáidat, hát tedd, éld csak tovább a kirakat életedet, mindig lesznek, akik hinni fognak neked. De az igazi kérdés az: MEGÉRI-E? Megéri-e elvesztegetni gyermekeid legszebb éveit? Megéri-e lemaradni gyermekeid élményeiről? Megéri-e lemaradni a ballagásokról, születésnapokról, karácsonyokról? Megéri-e lemondani életed Csodáiról? Megéri-e élni a gyermekeid nélkül? Megéri-e kifogásokat gyártani? Megéri-e a dac, a harag és a bosszú? Megéri-e megjátszani, hogy ez már neked nem is olyan fontos? Megéri-e egyéb kompenzációs tevékenységeket folytatni, hogy palástold a fájdalmad?
Addig inkább a baráti viszony az, ami elfogadható mindkét fél számára. Ebből a szempontból kifejezetten jól jött, hogy Dávid nem erőltette az "én házam, az én szabályaim" attitűdöt, hanem inkább igyekezett a háttérbe vonulni. Nem harcolt az apaságért Petra volt férjével sem, nem szerette volna magát apának hívatni, így a köztük lévő viszony is konfliktusmentesen alakult. Ugyanakkor Petra gyakran volt szomorú amiatt, hogy nem látja ugyanazt a szeretetet csillogni Dávid szemében, amit ő maga érez a kislánya iránt. Azon ritka alkalmakkor, amikor lánya és új párja összevesztek, úgy érezte, két gyereket nevel, és mindegyiket meg kell tanítania a helyes kommunikációra. Dávid pedig ezek miatt az elvárások és a saját féltékenysége miatt élt meg több feszültséget a szokásosnál. Nem kötelező szeretni a gyereket Petra végül rádöbbent: azzal, hogy Dávid őt boldoggá teszi, rajta keresztül a lányát is kiegyensúlyozottabb gyerekké változtatja. Még akkor is, ha nem érez apai szeretetet iránta, és valószínűleg soha nem is fog.