Ideiglenesen le vagy tiltva Úgy tűnik, hogy ezt a funkciót a megengedettnél intenzívebben használtad. A használatáról ideiglenesen le vagy tiltva.
Az ötletet ehhez a cikkhez egy írás adta, amelyet egy építészeti fórumon olvastam. Röviden arról szólt, hogy mennyire káros az a térburkolatos világ, amit ma egyre több helyen látni, hogy díszburkolattal fedünk le minden teret – így szorítva ki a természetet az életterünkből. Szimbolikusan és szó szerint is ezzel magunk alatt vágjuk a fát! Magunk alatt vágjuk, mert ma, amikor a klímakatasztrófa szélén billeg a bolygónk, éppen a fák lennének a leghatékonyabb fegyvereink. Nem is beszélve arról a szolgálatról, amit a fák hőség idején tesznek a komfortérzetünknek. Hiszen egy fa akár 15 fokkal is hűsítheti a környezetében a levegőt! Kevés kellemesebb programot tudok kánikulában elképzelni, mint megpihenni egy terebélyes fa árnyékában. Ne feledjük, hogy most vagyunk túl a legforróbb júniuson, amikor a hőmérséklet 2 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos átlagot, mióta mérések vannak. Sőt, éghajlatkutatók szerint ez volt az utóbbi 120 ezer év legforróbb júniusa! És most eszembe jut egy minapi beszélgetés, ahol a beszélgetőtárs felháborodottan újságolta, hogy látta a somorjai Főtér rendezési tervét – ahol egyetlen fának sincs helye, mert az egész térkővel van kirakva!
Sőt, ennek éppen az ellenkezője az igaz. A tanártüntetés egyik követelése, hogy állítson ki a kormány egy olyan tárgyalódelegációt, amelyik komolyan vehető emberekből áll. Az ATV-n az illetékes államtitkár azzal indokolja, hogy a kerekasztalhoz meghívták a Művészeti Akadémiát, hogy fontos a művészeti nevelés. Ez éppen olyan gyorsan tetten érhető hamis állítás, mint a frakcióvezetőé, hiszen persze, hogy fontos a művészeti nevelés, de ahhoz a Művészeti Akadémiának semmi köze nincs, mert ez a társaság érdemben nem foglalkozik a művészeti nevelés kérdéseivel, ezzel szemben a legretrográdabb szellemiségű, a modernizáció ügyével ideológiai alapon arrogánsan szemben álló, állami pénzekkel bőségesen kistafírozott intézmény, amelyik még soha nem mondott ellent a Fidesz-kormánynak semmilyen kérdésben. Viszont hűséges mamelukként mindig szekundált neki. Ennyi erővel a Békemenetet is meghívhatták volna pedagógiai kerekasztalhoz, hiszen persze, hogy fontos a békére nevelés ügye. Hoffmann Rózsa a szülőtüntetés kapcsán (lényege az volt, hogy egy meghatározott napon a szülők a tanárok iránti szolidaritásból ne küldjék iskolába a gyerekeiket) arról értekezett, vajon tudják-e ezek a szülők, hogy ha nem járatják gyereküket iskolába, akkor belőlük műveletlen ember lesz.