A személyes találkozások számának csökkentése érdekében az elfelejtett Ügyfélkapu azonosító esetén mától nincs szükség személyes ügyintézésre, azt az ingyenesen hívható 1818-as Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül is megismerhetik az ügyfelek. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Továbbra is kérjük, hogy az ügyfélszolgálatokat csak halaszthatatlan esetben keressék fel személyesen, ehelyett válasszák az elektronikus ügyintézési felületeket és telefonon kérjenek tájékoztatást. Kérjük az ügyfeleket, hogy amennyiben a személyes ügyintézés elkerülhetetlen, az ügyféltéren kívül, lehetőség szerint egymástól legalább 1, 5-2 méter távolságot tartva várakozzanak. A nem! kormányablakokban intézhető ügyek kapcsán időpontfoglalásra kizárólag az alább felsorolt telefonszámokon van lehetőség. Az ügyfélszolgálatok telefonos elérhetőségei emellett megtalálhatók a címen is.
A kormányhivatal több tekintetben is csatlakozik ehhez a területhez, agrártámogatások, kárenyhítés tekintetében, és szeretnénk segíteni ezeket a folyamatokat, és szeretnénk azt, hogy a megye agrárgazdasága még tovább tudna erősödni, a megállapodás ezt a célt szolgálja. "
leteltét követően. A részletes tájékoztató itt olvasható. Tájékoztató a közérdekű bejel... Ingatlanrendező földmérő minős...
Földhivatali Főosztály Ingatlan-nyilvántartási Osztály, Földmérési és Földügyi Osztály Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Cím: 4400 Nyíregyháza Báthory u. 13. Postacím: 4401. Pf. 11.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya épülete: Hirdetés: Ügyfélfogadás: Nap Nyitvatartás Megjegyzés Hétfő 8:00-12:00. Kedd 8:00-12:00. Szerda 8:00-15:00. Csütörtök 8:00-12:00. Péntek 8:00-12:00. Ebédidő: Megosztás: Google hirdetés:
Azt írták: a Tiszántúlon a heves zivatarok az éjszaka első felében fokozatosan elhagyják az országot. A leghevesebb zivatarcellákhoz felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés is társulhat. Péntek reggelre fokozatosan csillapodnak a zivatarok, de a délelőtt folyamán ismét aktívabbá válik a légkör – emelte ki a meteorológiai szolgálat.
Holtan találtak egy újszülöttet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohod településen. Az anya és az apa kiléte ismert. A nő nem tudott terhességéről, állítása szerint csak akkor szembesült azzal, amikor vajúdni kezdett. A szülés nagyon gyorsan lezajlott. A rendőrök azonban a csecsemőt holtan találták, egyelőre nem tudni mi okozta a pici halálát. A csecsemő már nem élt, amikor a rendőrök kiérkeztek Forrás: Shutterstock A pár egyébként szeretett volna gyermeket, mivel azonban nem született, így örökbe fogadtak három kisgyereket. Őket ma reggel elvitte a gyámhatóság. A Blikk úgy tudja, a nőt és férjét rendes, csendes embereknek ismerték a helyiek, akik hozzávetőleg jómódban éltek.
Kizárólag időpontfoglalással történik az ügyintézés a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, az elkészült okmányokat postán kézbesítik, nem közlekednek a mobilizált kormányablakok. A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében 2020. március 18-tól csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák, és minden egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálat, továbbá a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok ("KAB buszok") ügyfélfogadása határozatlan ideig szünetel. Ha elfelejtette az elektronikus ügyintézéshez szükséges Ügyfélkapu azonosítóját, az ingyenesen hívható Kormányzati Ügyfélvonal (1818) munkatársai segítenek. A világméretű koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet keretében a kormány újabb intézkedéseket vezetett be. Az ügyfelek és az ügyintézők védelme érdekében a kormányablakokban és az okmányirodákban nincs lehetőség sorszámot húzni, az ügyintézés kizárólag előzetes időpontfoglalással lehetséges. Időpontot foglalni ügyfélkapus azonosítóval a megújult oldalon, illetve ügyfélkapu regisztrációval nem rendelkező ügyfeleinknek a 1818-as éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámon lehet.